Hírek

A zeneművészettel, zenetudománnyal és zenepedagógiával foglalkozó kutatók, előadóművészek, tanárok tartottak szakmai eszmecserét és mutatták be legújabb kutatási eredményeiket a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, valamint A Jövő Művészetéért Alapítvány által szervezett zenepedagógiai konferencián. Az eseményen többek között arról is szó volt, mit gondolnak a zenetanárok a művészeti és a zenei nevelés helyzetéről, valamint a szülők zeneoktatásban betöltött szerepéről.

A városban működő középiskolák intézményvezetői számára szervezett háromoldalú szakmai egyeztetőprogramot szerdán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Tankerület. A rendezvény célja, hogy bemutassa, milyen módon közvetítheti a pedagógusképzés és a pedagógusok munkája az üzleti szektorban rejlő karrierlehetőségeket.

A Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói közül került ki hazánk legtöbb Fulbright ösztöndíjasa – hangzott el a világ legrangosabb ösztöndíjprogramjának idei pályázatait bemutató tájékoztatón a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájában. A Fulbright révén évente 25 hazai hallgató, kutató, illetve oktató számára nyílik lehetőség tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatszerzésre az Amerikai Egyesült Államokban.

Folytatódik a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozata. A Science Caféban ezúttal Pázmándi Kitti Linda, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézet adjunktusa tart előadást Autoimmunitás, avagy miért fordulhat ellenünk a saját immunrendszerünk címmel.

Negyedik alkalommal volt házigazdája a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenynek. Az ötvenhatodik alkalommal megrendezett rangos megmérettetés fináléjára hazánk minden pontjáról érkeztek diákok, akik személyesen ismerkedhettek a DE TTK által kínált képzési, valamint infrastrukturális lehetőségekkel.

Meghirdette a tudományos életpályát ösztönző elismerések idei pályázatait a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány. Ebben az évben is a kuratórium hozza majd meg a végső döntést arról, hogy kik érdemesek a Publikációs Díjra, a Kiválósági PhD Ösztöndíjra, valamint a GTIDEA Professzora címre.

A Debreceni Egyetem dékánjaival és a GTIDEA professzora címet viselő oktatókkal-kutatókkal találkozott a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán a Kenézy Villában. Kossa György kiemelte, hogy az intézmény számára a tudományos utánpótlás képzése kiemelt stratégia feladat és ebben számít a kari vezetők együttműködésére.

Komárnóban és Csíkszeredán rendezett disszeminációs konferencián és workshopon tekintették át az egészségügyi és a pedagógiai ismeretek integrálhatóságának lehetőségeit, a digitális oktatás innovatív megoldásait, trendjeit a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának, valamint partnerintézményeinek szakemberei. A nemzetközi INDEHEP programban elkészült majdnem 400 oldalas e-handbook útmutató lehet arra, hogyan lehet innovatív módon tananyagot fejleszteni az egészségpedagógiában.

A tudományos folyóirat idei első száma önálló blokkban foglalkozik – többek között – a magyar őstörténeti és nyelvtörténeti, jogbölcseleti, valamint társadalomtörténeti kérdésekkel. A kiadványban a tudományos élet hírei mellett filmkultúrával és városépítészettel kapcsolatos írásokat és négy recenziót is olvashatnak az érdeklődők.

Az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjának nyertesei mutatták be tudományos munkáikat, eredményeiket, aktuális kutatásaikat a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Journal Clubjában. Ezúttal Kalmár Ferenc, Martos Renáta, Szőke Szilvia, Tőzsér Dávid és Safwan Mohammed nyertes tanulmányát és kutatási eredményeit ismerhette meg a közönség.